Igazi kötéltánc volt Max Verstappen imolai versenyének végjátéka – és kötélidegekre is szüksége volt hozzá. Elmondta, mitől lett ennyire nehéz, és hogyan maradt egyben fejben Lando Norris ostromakor.
A négyfős magyar küldöttség üres kézzel távozik Szarajevóból, az asztaliteniszezők egyéni európai olimpiai selejtezőjéről, miután Szudi Ádám után Póta Georgina is kikapott a vasárnap esti bronzmérkőzésen és nem szerzett kvótát.
Nem volt maradéktalanul elégedett az első imolai dobogóját jelentő harmadik hellyel Charles Leclerc, ám a Ferrarival kiszúrtak valamit az ellenfeleknél, ami most mind a fejlesztéseik, mind a folytatás szempontjából bizakodóbbá tette.
Jürgen Klopp fontos leckét tanult az élettől Liverpoolban, és bár nem sikerült minden trófeát begyűjtenie, a csapatától látott futball mindenért kárpótolta.
A négyfős magyar küldöttség üres kézzel távozik Szarajevóból, az asztaliteniszezők egyéni európai olimpiai selejtezőjéről, miután Szudi Ádám után Póta Georgina is kikapott a vasárnap esti bronzmérkőzésen és nem szerzett kvótát.
A ferencvárosi B-közép az Újpest elleni hazai derbin vulgáris szavakkal búcsúzott el az idény záró mérkőzése előtt Moszkvába szerződő Dejan Sztankovics vezetőedzőtől.
A magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott 21–10-re kikapott Kanadától a debreceni olimpiai selejtezőtorna vasárnap esti bronzmérkőzésén, így nem jutott ki a párizsi olimpiai játékokra. A magyar csapat az elődöntőig remek teljesítményt nyújtott és már csak egy mérkőzést kellett volna nyerni a négy között a kvótáért, de előbb a németek elleni elődönt
A magyar női válogatott 21-10-re kikapott vasárnap Kanadától a debreceni 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtorna harmadik helyéért rendezett találkozón, így nem jutott ki a párizsi ötkarikás játékokra.
Mint ismert, a Ferencváros 2-0-ra legyőzte az Újpestet az Nb I záró fordulójában. Mészöly Géza, a vendégek vezetőedzője ugyan megjelent a derbit követő sajtótájékoztatón, de a sajtófőnök még az értékelése előtt leszögezte, ezúttal nem kívánnak válaszolni a felmerülő kérdésekre.
A magyar válogatott második mérkőzését is megnyerte a női röplabda Európa-liga ezüst divíziójának csoportkörében, mivel vasárnap 3-0-ra nyert a házigazdák ellen az izlandi Kópavogurban.
A Ferencváros játékosai most sem szakítottak a hagyományokkal, és az Újpest elleni derbi után Dibusz Dénes csapatkapitány elhelyezte a Fradi-sálat az Albert-szoborra.
Az M4 Sporton élőben közvetítettük, ahogyan a 2023/24-es szezon bajnokcsapata, a Ferencvárosi TC játékosai és stábtagjai átveszik az aranyérmeket, majd Dibusz Dénes csapatkapitány a magasba emelte a bajnoki trófeát. A Ferencváros sorozatban hatodszor, története során 35. alkalommal végzett az élen.
A ferencvárosiakban még nyomot hagyott az elvesztett MOL Magyar Kupa döntője, de az Újpest elleni derbi sima megnyerésével megfelelő hangulatban értékelhették újabb címvédésüket az OTP Bank Ligában,
A magyar válogatott második mérkőzését is megnyerte a női röplabda Európa-liga ezüst divíziójának csoportkörében, miután vasárnap 3:0-ra nyert a házigazdák ellen az izlandi Kópavogurban.