Dabney Coleman, az Emmy-díjas színész, aki a legismertebb szerepét az 1980-as Kilenctől ötig című vígjátékban játszotta, 92 éves korában, kaliforniai Santa Monica-i otthonában hunyt el, írja a Variety.
Zenés road movie forgatása indul Földes László, Hobo monumentális életművéről a Filmintézet támogatásával. A mintegy nyolc évtizedes életutat megfilmesítő NEM LEHET KÉT HAZÁD forgatókönyvírója Turczi István, rendezője Szalay Péter, producere Csáky Attila.
Augusztus 27-én új évaddal folytatódik Gyilkos a házban (Only murders in the Building). Az Emmy®-díjas, saját gyártású vígjátéksorozat korábbi epizódjai kizárólag a Disney+-on elérhetőek.
Kaitlin Palmieri csak három évvel szerelme halála után döbbent rá az igazságra. Kiderült, vőlegénye napokkal a tervezett esküvőjük előtt is szexuális tartalmú üzeneteket küldött az eltitkolt barátnőjének.
2023 őszén volt 50 éve, hogy bemutatták a filmtörténet egyik legijesztőbb horrorfilmjét, az 1973-as Az ördögűzőt, amely világszerte sokkolta a közönséget. Az ördögűző: A hívő a film közvetlen folytatásaként szolgál.
Az Öt éjjel Freddy pizzázójában 2, a népszerű videojáték alapján készült nagysikerű film folytatása 2023-ban, 2025. december 5-én kerül a mozikba a tengerentúlon, nálunk várhatóan egy nappal korábban lesz látható.
Will Smith és Martin Lawrence ismét a Miami rendőrség nyomozóit alakítják, akiket a rendőrfőnökük meggyilkolásával vádolnak, és így szökevényekké válnak. Itt a Bad Boys – Mindent vagy többet végső előzetese.
Idén kilencedik alkalommal rúgtak labdába a dm drogéria munkatársai és üzleti partnerei, hogy az egész napos eseménnyel támogassanak egy jó ügyet. A tornán való részvétellel a csapatok 5 millió Forinttal támogatták az Anyaoltalmazó Alapítványt.
Mai listánkban olyan kincseket hozunk, amiknek biztosan sokan örülni fognak! A legnagyobb közönségsikerek közül többen is visszatérnek, köztük A fiúk és Az Esernyő Akadémia a 4. évadokkal, a Trónok harca - Sárkányok háza és A Gyűrűk ura - A hatalom gyűrűi a 2. évadaikkal.
A minap összeállítottuk a toplistát a Netflix heti nézettségi adataiból és megállapítottuk, hogy továbbra is imádunk pocsék filmekre pazarolni az időnket. A másik rendszeresen jelentkező toplistánk pedig a hazai nézők érdeklődését összegzi a saját adatbázisunkra támaszkodva. Az alábbi toplista is részben megerősíti a korábbi netflixes megállapításu
Második évaddal jelentkezett Sylvester Stallone műsora, A Stallone család, így újra bepillantást kaphatunk Hollywood egyik legnagyobb akcióhősének és családjának mindennapjaiba.
Az észbontó western újra a pályán: mától nézhető az Odakinn című sorozat második évada! Hosszú két év telt el, de Josh Brolin sorozata visszatér a folytatással.
Tony McFarr, aki olyan filmeken dolgozott Chris Pratt dublőreként, mint a Jurassic World és A galaxis őrzői vol. 2., május 13-án, 47 éves korában, Orlando melletti otthonában, eddig tisztázatlan okok miatt elhunyt.