Oroszország megsértette a nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény (CWC) rendelkezéseit klórpikrin bevetésével ukrán csapatok ellen – állította az amerikai külügyminisztérium.
Vegyesen zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az 5,25-5,50 százalékos irányadó dollárkamat-tartományon.
A Red Bull Racing megerősítette, Adrian Newey elhagyja a Forma-1 jelenlegi sikercsapatát. A közlemény konkretizálja a sztártervező távozásának körülményeit: még közel egy évig a csapattal marad, de az F1-gyel már nem foglalkozik. „A Red Bull Racing bejelenti, hogy a technikai főigazgató, Adrian Newey távozik a Red Bull Technology Grouptól 2025 els
A kriptovaluták dinamikus világában jelentős vita folyik a befektetők között a Kelexo (KLXO) második előértékesítési szakaszáról. A tokenek 0,055 dolláros
Van olyan felhajtóerő Magyar Péter Tisza Pártja körül, hogy 3, de akár 4-5 EP-mandátumot is szerezhetnek – erről Nagy Attila Tibor beszélt a Nap Híre YouTube-csatornájának Elemző című műsorában.
A zöldségek vetésének fő szezonja most tavasszal van, azonban magról szaporítani, azaz vetni egész nyáron, sőt ősszel is lehet – akkor a tél alá vetést alkalmazzuk. A tavasz utáni, nyári vetések lényege, hogy ha időbeli eltolással, ütemezetten vetünk, akkor főleg a rövid tenyészidőjű növényekből nem egyszerre lesz sok termésünk, hanem folyamatosan
A menta lehet, hogy stresszoldó, de ez nem mindig igaz: amikor Menta, a nemespapagáj légzése nehézzé vált, gazdája komolyan megijedt. A kis tollast sürgősen műteni kellett, hogy elkerüljék a legrosszabbat.
Egy amerikai kislány azt mondta szüleinek, hogy szörnyek laknak a szobájában: végül kiderült, hogy egy óriási kaptár van a falban nem kevesebb mint hatvanezer méhvel.
A 99Bitcoins token előértékesítése továbbra is gőzerővel folyik. Az érme ára az előértékesítési kampány alatt fokozatosan emelkedik, a következő emelkedés nagyjából egy nap múlva lesz.
Már a nyaralást tervezgeti? Bármi is legyen az álma, a Blikk most segít megvalósítani! Legújabb játékunk, a Blikk Vakáció egészen május 26-ig tart majd, aminek fődíjaként 3 darab, egyenként 400 ezer forint értékű utazási utalványt sorsolunk ki - ez bizony már egy egész családnak elég lehet!