Közel 5 százalékkal emelkedtek a szociális védelmi ellátásokra fordított kiadások az Európai Unióban 2025-ben az Eurostat legfrissebb előzetes becslései szerint. Bár euróban számolva minden tagállamban nőttek a ráfordítások, a GDP-arányos mutatók tekintetében jelentős különbségek mutatkoznak az egyes országok között, Magyarországon pedig a harmadik
Bár sokan rákerestek Medgyessy Péter volt miniszterelnökre, a Magyar Nemzet által 2002-ben kirobbantott D-209-es ügy miatt is, az ex kormányfőt nem lehet fellelni a nyitottaktak.hu ügynökadatbázisban. Tudnillik Medgyessy hivatalos állományú szt-tiszt (szigorúan titkos tiszt) volt.
A szokásos kárenyhítő juttatás mellett további, vissza nem térítendő kiegészítő támogatáshoz is hozzájuthatnak a hazai gazdálkodók – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Magyarország Kormánya.
Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportja a Magyarországgal szemben 2018-ban indított, az európai uniós alapszerződés 7. cikke szerinti eljárás lezárását szorgalmazza, az áprilisi parlamenti választásokat követően hivatalba lépett új magyar kormány reformjaira hivatkozva.
A Goldman Sachs történetének egyik legnagyobb partneri kinevezési hullámában rekordot döntött a mérnökök száma. A világ egyik legbefolyásosabb befektetési bankja ezzel egyértelmű üzenetet küldött: a technológiai és AI-szakértelem ma már legalább akkora versenyelőnyt jelenthet, mint a hagyományos pénzügyi tudás.
A Mol csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 554,9 milliárd forint (1760 millió dollár) volt a harmadik negyedévben, az előző év azonos időszakában elért 330,3 milliárd forint (974 millió dollár) után. Az olajóriás történetének legerősebb negyedévéről a Portfolio energetikai elemzője beszélt az InfoRádióban.
Mészáros Zsófia online igazgatói időszaka alatt a hirado.hu internetes oldalán a hírszolgáltatás végig szünetelt, és a lap jövője egyelőre bizonytalan. Lapinformáció szerint Mészáros Zsófia időközben már vissza is tért az előző munkahelyére.
Reggelre víz áll a rakodókapunál. Néhány karton elázott, a kiszállítás csúszik, a műhely egyik részében biztonsági okból le kellett állítani az áramellátást. Délre eláll az eső, a veszteség viszont tovább nő. Egy vállalkozás időjárási kitettségét az mutatja meg igazán, mennyi idő alatt tudja folytatni a munkát, és mibe kerül az újraindulás.
A forgatás nélküli őszi talajművelés javíthatja a talaj szerkezetét és mérsékelheti a nedvességvesztést, de nem minden táblán és körülmény között előnyös. A döntést helyi adatokra érdemes alapozni.
Az Európai Unió megkezdte egy AI-jártasságot igazoló bizonyítvány kidolgozását. Ezt már a következő tanévtől megkaphatnák azok a 15 éves diákok, akik sikeres vizsgát tesznek.
Az őszi fagyok már a kertek alatt vannak, nem érdemes megfeledkezni a kinti vízvezetékről és a vízóra aknáról. Ha elmulasztjuk elzárni a csapokat vagy elkövetünk egy tipikus hibát, több tízezer forintunk bánhatja.
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?