Oláh Marcell évek óta utcazenél, de volt egy nap, amikor már úgy érezte, talán nincs értelme folytatnia. Éppen az Astoria aluljárójában játszott, amikor váratlanul mellé lépett Azahriah, és együtt adták elő a Figyelj című dalt. A különleges pillanatról készült videó hatalmas sikert aratott, megerősítve az utcazenészt abban, hogy érdemes folytatnia
A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! nemcsak az üldözésről szól, hanem váratlan pillanatokat is hozott: a műsor valósággal összehozza a külhoni magyarokat! Ennek ékes bizonyítéka, hogy Csobot Adél a forgatás alatt, Barcelonában találkozott életében először az egyik unokatestvérével. A várakozás izgalmas perceiben pedig Istenes Bencéből azonnal előtört
Mindez nem jelenti azt, hogy a Balaton belátható időn belül eltűnne: a tudományos eredmények nem támasztják alá a másfél évtizeden belüli kiszáradásról szóló víziókat.
Jane Schoenbrun a nyolcvanas évek slasherfilmjeiből épített egészen különös horrort a testünkkel való viszonyunkról és a felnőttkorban is velünk maradó szorongásokról. A Teenage Sex and Death at Camp Miasma egyszerre vicces, nyomasztó és felszabadító, Gillian Anderson pedig lubickol benne.
A premierfilmek mezőnyének élére ugrott a francia és a Benelux-térség mozijaiban a Moulin. Az Oscar-díjas Nemes Jeles László legújabb történelmi alkotására a premier hetében 349 ezer jegyet váltottak Franciaországban, amivel a produkció azonnal megszerezte a legnézettebb új bemutató címét.
Életének 96. évében elhunyt Horst Eckert, a Janosch írói álnéven alkotó világhírű német meseíró és illusztrátor, számos, magyar fordításban is megjelent nagysikerű gyerekkönyv szerzője, Kistigris és Kismackó karaktereinek megalkotója - írta meg a dw.com német hírportál szerdán.
A mérlegnek mozognia kell ahhoz, hogy pontos legyen. Az észrevehetetlenségig ingadozik a nullpontja körül. „Hintázunk”, írja Montaigne. Ingadozunk. Sok a hang és a vélemény. Kinek van igaza? Mi érvényes? Mi marad a vonal alatt? – Hannes Böhringer írása Tillmann J. A. fordításában.
A Nádor utcai Nyitott Galériában látható a festő legújabb, abszurd közéleti látomásaiból álló sorozata. A december 12-ig nyitva tartó tárlaton a popkultúra és a művészettörténet nagyjai is feltűnnek.
A világ egyik legismertebb magyar mémsztárja, Arató András, azaz Hide the Pain Harold már a Family Guy alkotóit is megihlette. A 81 éves férfi azonban nem is tudott arról, hogy felbukkant a népszerű animációs sorozatban, csak akkor értesült róla, amikor valaki felhívta rá a figyelmét.
...az eszmetörténeti vagy társadalom- és irodalomtörténeti megközelítések mindig egyetlen szeletét vizsgálják a népi-urbánus ügynek, és valljuk be, legtöbbször az aktuális rendszerhez való viszonyukban, vagy még inkább az antiszemitizmus felől, tehát végeredményben az ideológiák mentén. – Závada Pál Talajvíz és irodalom című regényéről Kardos Andrá
Csobot Adél számára váratlan családegyesítéssel járt A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! újabb adása, Barcelonában ugyanis egy olyan rokona várta, akiről addig nem is tudott.