Összeütközött egy autó és egy kisbusz az M3-ason, az M31-es autópálya csomópontjánál. A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél történt a baleset. A személykocsiban egy ember utazott, őt a gödöllői hivatásos tűzoltók feszítővágó és nyomóhenger segítségével szabadították ki az összeroncsolódott autóból. A kisbusznak két utasa volt, a h
Jelentősen javult a német sportautó-gyártó Porsche eredménye az idei első kilenc hónapban, miközben árbevétele mérséklődött, a járműkiszállítások pedig visszaestek a cég honlapján publikált eredménybeszámoló alapján. A vállalat megerősítette egész évre adott előrejelzését.
A tajvani castella már a látványával is felkelti a figyelmet, az igazi meglepetés azonban az első falatnál érkezik. A sütemény piskótája rendkívül légies és puha, különleges állagát pedig egyszerű alapanyagokból, gondosan kidolgozott technikával érik el.
Indonézia egyik legnépszerűbb tengeri étele a zöldkagyló, ami alacsony ára miatt széles körben fogyasztott alapanyagnak számít. Jakartában azonban a helyi halászok egyre nehezebb körülmények között jutnak hozzá, fogyasztása pedig komoly egészségügyi kockázatokat is rejthet. A háttérben egy évtizedek óta súlyosbodó környezeti probléma áll.
A fejlesztések a külső és belső dizájntól kezdve az infotainment rendszeren át a fejlett vezetéstámogató és aktív biztonsági rendszerekig számos területet érintenek. A frissített formavilág magabiztosabb és modernebb megjelenést kölcsönöz az új 40-es sorozat modelljeinek. A legszembetűnőbb újdonságok közé tartoznak a Thor kalapácsa jellegzetes fény
Az autopro.hu frissen megjelent őszi magazinja interjúkon, vállalati példákon és technológiai megoldásokon keresztül mutatja be, merre tart a magyar ipar, és milyen válaszokat adhat a következő évek kihívásaira.
Csehország északnyugati részén, Ostrov közelében áll egy óriási ipari torony, ami első pillantásra akár egy elhagyatott gyárépületnek is tűnhet. A Vörös Halál Tornya azonban a kommunista diktatúra egyik legsötétebb időszakának emlékét őrzi: az itt működő kényszermunkatáborban politikai foglyokkal dolgoztatták fel a radioaktív uránércet.
Fotó: Steyr Motors A Red Cat hétfőn önkéntes nyilvános vételi ajánlatot tett a Steyr Motors AG összes részvényére. A Salt Lake City-i székhelyű vállalat részvényenként 39 eurót kínál készpénzben a részvényeseknek. Egy sajtóközlemény szerint ez közel 29 százalékos prémiumot jelent a pénteki záróárhoz képest. "Jó lehetőség a Steyr Motors számára" A R
Hamarosan itt a Techtogether+ konferencia és kiállítás! Az eseményen több kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül, ezeken a járműipar nagyjai találkoznak majd egymással.
Hónapok óta bizonytalannak tűnik a Forma–1 közel-keleti évzárása. Vagy inkább fogalmazzunk úgy: az amerikai-iráni konfliktus miatt sok a kétkedés annak kapcsán lehet-e, szabad-e a Forma–1-nek november végén Katarban, majd december elején Abu-Dzabiban versenyeznie. Maga az F1 tudniillik nem tud semmilyen bizonytalanságról: hetek óta állítja, minden
A belső égésű motorok teljes tiltásáról már régen lemondtak az EU döntéshozói, viszont még így is kérdés, milyen arányban kell majd villanyos modelleket értékesíteni 2035 után.
A téli utazásoknak nem kell a karácsonyi vásárokra korlátozódniuk: Európa számos nagyvárosában különleges környezetben kialakított szabadtéri jégpályák is várják a látogatókat. Mutatunk 12 helyszínt, ahol kastélyok, történelmi épületek és városi parkok adják a hátteret a korcsolyázáshoz.
Mi történik, ha a Toyota mérnökei és formatervezői több kalandot csempésznek a hétköznapokba? Például józan családi egyterűből terepjárós kirándulóautót faragnak. Valami ilyesmit takar a Woodland név, amely köré a japán gyártó most egész koncepciócsaládot épített. A Woodland nem egyetlen modell neve, hanem egyfajta kalandorientált felszereltségi é
A járőrök egy világítás nélküli gépkocsira lettek figyelmesek a Szent Márton utcában hétfőn este. Megállították a gépkocsivezetőt, a lehúzott ablakon keresztül jellegzetes marihuánaszag dőlt ki az autóból és a benne ülők – mind a négyen – láthatóan bódult állapotban voltak. A kép illusztráció - fotó: police.hu A 22 éves sofőr elmondta, hogy nincs v
A téli reggelek egyik legbosszantóbb pillanata, amikor a munkába indulás előtt az autóhoz lépve hiába húzzuk meg a kilincset: az ajtó szorosan zárva marad. A jelenség oka szinte mindig ugyanaz: a csapadék vagy a pára megül az ajtótömítés szélén, a lemez és a gumicsík közé szorul, majd a fagypont alatti hőmérsékleten jéggé dermed. Ilyenkor a sietsé
Azt írták, hogy a rendőrök szerda este Dányon próbáltak megállítani egy autóst, akinek gépkocsija nem rendelkezett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással. A sofőr azonban elhajtott, a rendőrök pedig több településen keresztül követték. Mivel a férfi a rendőri felszólítások ellenére sem állt meg, az egyik rendőr lövéseket adott le a jármű kerekei
Mintegy 150 csúcstétel, személyesen jelen lévő borászok, nemzetközi mesterkurzusok, exkluzív művészeti program és a magyar gasztronómia legjobbjai – 2026. november 7-én ötödik alkalommal rendezik meg a Vince Gálát a Szépművészeti Múzeum lenyűgöző csarnokaiban, a Szerencsejáték Zrt. főtámogatásával.
Barcelonát aligha kell bemutatni a legtöbb motorsport-rajongónak, hiszen a Forma–1-es Spanyol Nagydíjnak először 1991-ben otthont adó katalán aszfaltcsík az utóbbi 35 évben szerves részét képezte nemcsak az F1, hanem a teljes nemzetközi motorsport vérkeringésének is. A jövőre története során először IndyCar-futamot rendező aszfaltcsíkra a GB3 mezőn
Bővíti a vállalat nemzetközi működését támogató szegedi kompetencia központjában dolgozók létszámát a gumi- és polimertechnológiai megoldásokkal foglalkozó ContiTech.