Az amerikai alelnök szerdán közzétett bejegyzésében nyíltan a fegyveres konfliktusra hárította a kongresszusi többség elvesztését. Szerinte a republikánus bázis szavazói közül rengetegen átálltak a demokratákhoz.
A republikánusok fontos demográfiai csoportokban veszítettek nagyot a támogatottságukból: a latinók rájöttek, hogy a bevándorlásügyiek nem csak a bűnözőket toloncolják ki, a fiatalok és a munkások pedig arra, hogy nem lett olcsóbb a kenyér Trump elnöksége alatt.
Trump sokáig róla szóló szavazásnak állította be a félidős választásokat, de a vereség után hárította a felelősséget, a vesztes jelölteket hibáztatta. A republikánusok az eredmények láttán már a Trump utáni időszakra készülhetnek, két évvel az elnökválasztás előtt.
A szakértő szerint elképzelhető, hogy az elnök eszkalálja a helyzetet, de az is, hogy már a republikánusok számára is kockázatos lesz vele tartani. A demokratáknál közben az lesz a kérdés: kikből lehetnek a legesélyesebb elnökjelöltek.
Ázsiai vendégmunkások szervezett és gyorsított behozatala, adófizetői milliárdokból finanszírozott dolgozói képzések, bérlakásépítés, valamint további potenciális gyárhelyszínek felkutatása Debrecen 50 kilométeres vonzáskörzetében – egyebek mellett ezeket vállalta az Orbán-kormány a kínai CATL akkumulátorgyártó felé, hogy a cég a hajdúsági várost v
Az Egyesült Királyságban mintegy 30 ezer iskoláskorú ukrán menekült él. Mivel ukrán nyelvből eddig nem vizsgázhattak, a tanárok azt javasolták nekik, tanuljanak inkább oroszul.
Montenegró 2028-ban válhat az EU 28. tagjává az Európai Bizottság bővítési jelentése alapján. Albánia a második helyen áll az EU felé vezető úton, Ukrajnát lehagyhatja Moldova.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán közzétett rendelete szerint állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek, amiért szerepet vállalt egy frontvonali városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében a múlt héten.
A magát 25 évesnek valló Daniel korábban nem fogadott el segítséget. November elején végre sikerült kapcsolatba lépni a családjával, és elkezdték szervezni a hazajutását.