Kulturális hírek - TOP 1 hét

péntek
18:42
Meghalt ifjabb Berki László (SzMo)
A hegedűművészt 61 éves korában érte a halál. A kiváló zenész koncertjeivel bejárta a világot, a hazai fellépések mellett Európa-szerte, valamint az Egyesült Államokban és Japánban is színpadra állt.
tegnap
5:27
"Már rég kiszálltam volna" – Dührohamot kapott Tischler Petra az Ázsia Expresszben: leleplezte, mi folyik a Tv2 kamerái mögött (Blikk)
Az Ázsia Expressz legutóbbi epizódja nemcsak a szoros befutó miatt vált emlékezetessé, hanem a versenyzők közötti feszültségek is komoly beszédtémát szolgáltattak. A Bolíviában és Brazíliában zajló hetedik évad egyik legizgalmasabb pillanata volt, amikor a párosok közötti néhány másodperces különbség döntött a medáljáték sorsáról. A célba érkezés u
vasárnap
19:45
Megdöbbentek Molnár Áronék: tíz nappal a forgatás előtt, tudtuk nélkül, egy e-mailben fújták le első mozifilmjüket (SzMo)
A cég a készítők bevonása nélkül értesítette a stábot a novemberi forgatás azonnali leállításáról. Az alkotók azonban nem hátrálnak meg, és 2027-ben független produkcióként forgatnák le a Becsapódás című filmet.
kedd
16:21
Elhunyt Hidvégi Miklós (Librarius)
Elhunyt Hidvégi Miklós színész, rendező és producer, aki a hetvenes és nyolcvanas években a magyar operettjátszás egyik ismert előadója volt.
kedd
9:45
Kvíz: A 90-es évek legnagyobb magyar slágerei - tudod az előadót a dalszöveg részletéből? (SzMo)
A kilencvenes évek magyar popzenei kínálatának bugyuta dalai és dalszövegei: felismered az előadót egy-egy dalszöveg részletéből?
szombat
14:24
Ez aztán a meglepetés: videón, ahogy Azahriah a telt házas arénák után az Astoria aluljárójában utcazenél (SzMo)
A népszerű előadó Oláh Marcellhez csatlakozott egy spontán közös zenélésre a belvárosi csomópontban. A váratlan produkcióról videófelvétel is készült, a járókelők pedig gyorsan körbevették őket.
hétfő
15:57
Menesztik Ókovács Szilvesztert: 4,8 milliós fizetés mellett prémiumokat is jóváhagytak maguknak (rtl.hu)
Azonnali hatállyal távoznia kell Ókovács Szilveszternek a Magyar Állami Operaház éléről egy átfogó átvilágítás után. A vizsgálat szerint a vezetés jóváhagyás nélkül osztott pluszpénzeket, miközben a gazdálkodásban is súlyos ellentmondások merültek fel. A jelentés szerint a főigazgató a 4,8 milliós fizetése mellett további juttatásokhoz jutott, és h
vasárnap
8:39
Kvíz: Milyen néven született ez a 10 híres magyar színész? (SzMo)
Elsősorban a 20. század viharos történelme indokolta, amiért a század legnagyszerűbb művészei vezetéknevet váltottak. Vajon tudod-e, ez a 10 híresség milyen néven született?
péntek
8:15
Kiderültek a szomorú részletek: ezért halt meg a legendás színész (Demokrata)
Patrick Stewart évtizedes klasszikus színházi karrierrel a háta mögött érkezett Amerikába.
szombat
12:54
Ali G újra támad: a politikai korrektségnek és a republikánusoknak is jut a pofonokból (SzMo)
Sasha Baron Cohen legújabb filmje senkit sem szeretne megkímélni humorától, és a botrány már a bemutató környékén elkezdődött. A kérdés csak az, hogy a provokáció mögött ezúttal is ott van-e az a humor, amely egykor világhírűvé tette.
kedd
21:39
Nagy Ervin a Facebookon jelentette be Dörner György távozását (Demokrata)
Két budapesti színház élére neveztek ki új igazgatót.
csütörtök
20:31
Ilyen cellában tartják fogva Hankó Balázst (rtl.hu)
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága képek bemutatása mellett azt közölte: letartóztatása alatt nem részesül különleges bánásmódban a Fidesz országgyűlési képviselője.
tegnap
13:15
Váratlanul félbeszakadt a Tv2 sikerműsora, értetlenül állnak előtte a nézők (Blikk)
A Kísértés legújabb évada most jár a negyedik hetében, mivel október 12-én indult el az első adás. A thaiföldi realityben már javában zajlanak a drámák: a napokban például óriási fordulatként Niki és Milán története lezárult, és a lány Dáviddal együtt távozott a kísértés szigetéről. A hétfői és a keddi adás azonban másképp lett leadva, mint a koráb
szombat
13:12
Azahriah énekelt az Astoria aluljárójában (Telex)
A gitáros Oláh Marcell mellé állt oda egy spontán közös produkcióra.
péntek
20:12
Kezdeményezi a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójának elmozdítását a város polgármestere (Telex)
A polgármester szerint a mostani vezető a legutóbbi igazgatói pályázaton elinduló színészt teljesen ellehetetlenítette.
szombat
22:42
Bősze Ádám: „Minek hallgassam meg sokadszorra is Beethoven 5. szimfóniáját a Zeneakadémián, ha semmi újat nem nyújt?” (Enyhe Katarzis)
Bősze Ádám a Nagy zenészek, nagy szerelmek második kötetének megjelenése kapcsán adott podcast-interjúban beszél az ismeretterjesztő formátum tudatos megújításáról, a bécsi zenei antikvárium megnyitásáról, valamint arról is, hogy miért jó, hogy a kutya nem ismeri őt Ausztriában. A népszerű zenetörténész-műsorvezető elmondta véleményét a komolyzenei
péntek
22:40
A ChatGPT tanácsára hagyhatta el gyógyszerét egy epilepsziás nő, a halála után a családja pereli az OpenAI-t (Litera)
A család szerint a chatbot nemcsak a gyógyszer elhagyásában segített, hanem azt is javasolta, hogy a nő hallgassa el a dolgot az orvosa előtt.
péntek
6:09
Névháború: 13 évvel Cipő halála után hadat üzent a Republic a névbitorló zenekarnak (Blikk)
Bódi László, vagyis Cipő tragikus halála után a rajongók úgy gondolhatták, véget ért a Republic története. Tévedtek. A dallamos rockzenét játszó banda talpon maradt, és a sokadik fénykorát éli. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy nagy sikerű nyugat-európai turnén vannak túl. A rivaldafénybe azonban némi árnyék vetül: meglehet, hogy a Republic h
kedd
7:09
Megsértődtek egymásra az Ázsia Expressz sztárjai: Eleniék gonosznak, Viktorék számítónak nevezték a másikat (Blikk)
Kellemetlen helyzetbe kerültek a versenyzők a TV2 Ázsia Expressz című műsorának hétfő esti adásában: a párosoknak egy népszerűtlenségi versenyben kellett részt venniük, amelynek során különböző negatív jelzőket kellett a többi szereplőhöz társítaniuk. A feladat hamar feszültséget szült a játékosok között, különösen akkor, amikor Balogh Eleniék Moln
hétfő
16:09
Nagy Ervin: Ókovács Szilveszter a minisztérium jóváhagyása nélkül emelte a bruttó 4,8 milliós fizetését (Telex)
A kultúráért felelős államtitkár szerint elképesztő dolgokat tártak fel a Magyar Állami Operaház átvilágítása során.
vasárnap
14:27
Ben Lerner: Átirat (Telex)
Az amerikai Ben Lerner regénye a 21. századi lét legfontosabb kérdéseit feszegeti. Olvasson bele!
vasárnap
14:15
ByeAlex elárulta, mi lepte meg a legjobban az idei X-Faktorban (rtl.hu)
ByeAlex már korábban beszélt arról, hogy hiányzott neki az X-Faktor, és szívesen egyengeti a tehetségek útját, ezért tért vissza a műsorba. Arra azonban nem számított, hogy megváltozik a mentorok dinamikája Majka és Solére érkezésével. ByeAlex számára az X-Faktor egyik legnagyobb meglepetése idén az volt, hogy hazetomika megjelent a Válogatón előad
csütörtök
16:03
"Újra együtt lehet szeretett férjével" – Meghalt Hollywood szexszimbóluma, A rózsaszín párduc örök bombázója (Blikk)
85 éves korában elhunyt Elke Sommer Golden Globe-díjas német színésznő, aki a hatvanas–hetvenes években vált nemzetközi szexszimbólummá. A színésznő november 5-én ünnepelte volna a 86. születésnapját, halálhírét mostohafia erősítette meg.
tegnap
8:15
Hiába az Oscar-díj és a milliárdok: Nicolas Cage hajléktalan lett! – Így él most (Blikk)
Nicolas Cage egy ideje nem térhet vissza a malibui otthonába, miután szeptemberben egy hatalmas víznyelő keletkezett a háza közelében. Az Oscar-díjas színész a Los Angeles-i Comic Con közönsége előtt árulta el, hogy jelenleg szállodákban lakik, miközben a hatóságok továbbra is korlátozzák a veszélyeztetett terület megközelítését.
vasárnap
6:51
Bősze Ádám: „Minek hallgassam meg sokadszorra is Beethoven 5. szimfóniáját a Zeneakadémián, ha semmi újat nem nyújt?” (Enyhe Katarzis)
Bősze Ádám a Nagy zenészek, nagy szerelmek második kötetének megjelenése kapcsán adott podcast-interjúban beszél az ismeretterjesztő formátum tudatos megújításáról, a bécsi zenei antikvárium megnyitásáról, valamint arról is, hogy miért jó, hogy a kutya nem ismeri őt Ausztriában. A népszerű zenetörténész-műsorvezető elmondta véleményét a komolyzenei
szombat
13:00
Mennyi Bud Spencer filmet ismer fel egyetlen képkockából? Kvíz (Blikk)
Október 31-én ünnepelné 97. születésnapját Bud Spencer, a legendás olasz színész, akinek neve összeforrt a felejthetetlen pofonokkal, a humorral és a Terence Hill-lel közös kalandokkal. A filmjein generációk nőttek fel, a klasszikus vígjátékok pedig ma is rengeteg rajongót ültetnek a képernyők elé.
szombat
10:12
Nem mindegy, mit viszel a sírra: Ezeket a virágokat és koszorúkat keresik most a legtöbben (rtl.hu)
Évtizedekig elképzelhetetlen volt a megemlékezés a hatalmas fejű, fehér és sárga vágott krizantémok nélkül. Idén azonban meglepő trend rajzolódott ki a piacon: a vásárlók egyre inkább elfordulnak a vágott virágoktól. A virágkötők szerint ennek prózai oka van, hiszen a vágott szálak rendkívül érzékenyek az időjárás viszontagságaira, és egy váratlan
péntek
5:33
Ezekért érdemes moziba menni október 30-tól november 6-ig (Telex)
Itt a következő hét napra szóló Diszpó, a Telex rendszeres moziajánlója.
csütörtök
21:49
Meghalt Sir Patrick Stewart (Litera)
A 86 éves brit színészlegenda Los Angeles-i otthonában, szerdán hunyt el. Halálhírét felesége és szóvivője erősítette meg, kiemelve, hogy a művész utolsó óráit békében, szerettei körében töltötte.
csütörtök
12:00
Egy kommunában élt, a gimiben lányos fiúnak nézték, és megverték, egy bolti lopásra pedig majdnem ráment a karrierje – 45 érdekesség az 55 éves Winona Ryderről (SzMo)
Sokak szerint mindig is kívülálló volt, és magának való, egyértelműen nem egy sztáralkat. Winona persze mindenkire rácáfolt. Az exe, Johnny Depp eredeti, róla szóló tetoválásán ez állt: "Winona Forever".
tegnap
16:45
Magyar Péter szörfözik, Orbán Popeye-ként feszít – 60 éves lett drMáriás, új kiállítással ünnepel (SzMo)
A Nádor utcai Nyitott Galériában látható a festő legújabb, abszurd közéleti látomásaiból álló sorozata. A december 12-ig nyitva tartó tárlaton a popkultúra és a művészettörténet nagyjai is feltűnnek.
kedd
12:57
A kedvenc filmünk egy igazi trauma? Dustin Hoffman végig rettegett, hogy kirúgják a moziból, ami világsztárt csinált belőle (Blikk)
Bár a Diploma előtt című 1967-es klasszikus hozta meg számára az első Oscar-jelölést és az áttörést Hollywoodban, Dustin Hoffman számára maga a forgatás valóságos rémálom volt. A kétszeres Oscar-díjas színész most megjelenő memoárjában döbbenetes részletességgel mesélt a kulisszák mögötti gyötrelmekről.
kedd
7:27
"Gyáván megfutamodnak, hazudnak" – Molnár Áronék visszavágtak a filmjüket leállító cégnek, amely szerint nem tudták a szöveget (Blikk)
Mindössze tíz nappal a forgatás megkezdése előtt döntött úgy a Vertigo Média, hogy kiszáll a Loupe Színházi Társulás által tervezett film, a Becsapódás gyártásából. A döntésről a társulatot e-mailben értesítették, ami komoly felháborodást váltott ki az alkotók körében. A film különlegessége, hogy egyetlen megszakítatlan snittből állt volna, ám a gy
hétfő
7:24
Leleplezve: Ő volt a Cyber Coca álarc alatt (rtl.hu)
A negyedik adásban a Nyomozók – Puskás-Dallos Peti hatására – felhasználták a Szuperkártyát, és idő előtt megpróbálták leleplezni a Cyber Cocát. Ha igazuk volt, akkor a titokzatos híresség megvált maszkjától, ha nem, akkor viszont a rejtély tovább élt. Vajon Peti jól nyomozott, és tényleg Ember Márk állt előttük az Álarcos énekes színpadán? Az Álar
vasárnap
21:24
Mundruczó Kornél: Sose veszítsd el a csüggedésedet! (Telex)
"Egy olyan tekintetet veszítettem el, amelyben szabadon láthattam önmagamat" – Mundruczó Kornél Bíró Yvette halála után arról írt a Telexnek, mit tanított neki a Balázs Béla-díjas magyar filmkritikus, forgatókönyvíró alkotásról, kockázatvállalásról és társadalmi szerepvállalásról.
vasárnap
11:12
"Eltűnt. Ennyit tudok" - Hová lett Jack Nicholson? Aggasztó hírek jöttek az évek óta eltűnt legendáról (Blikk)
Jack Nicholson egykor Hollywood egyik legnagyobb sztárja volt: több mint 70 filmben és televíziós produkcióban szerepelt, és pályafutása során 12 Oscar-jelölést kapott. A háromszoros Oscar-díjas színész azonban a 2000-es évek végén fokozatosan eltűnt a nyilvánosság elől, és immár több mint másfél évtizede nem vállalt új filmszerepet. Bár az utóbbi
vasárnap
8:51
Nemzetközi sztárokkal tér vissza a Carmen az Operaházba (Enyhe Katarzis)
Bizet népszerű operájának címszerepében Jolana Slavíková lép újra színpadra, Don Josét Brickner Szabolcs és László Boldizsár alakítja, Escamillóként pedig Tommaso Barea mutatkozik be Calixto Bieito világhírű rendezésében, amely 2026. november 14. és 29. között nyolc alkalommal látható az Operaházban. A Magyar Állami Operaház együtteseit az ugyancsa
szombat
17:12
Tíz év után is tartogat újdonságot az X-Faktor Gáspár Laci számára (rtl.hu)
Gáspár Laci szerint az X-Faktor mindig tartogat újdonságot, új kihívásokat. A mentor a tizedik évében is ugyanolyan élvezettel és izgalommal vágott neki az X-Faktornak. Laci azt sem rejtette véka alá, hogy minden évben kitalál valamit, amivel magát is tudja szórakoztatni, idén például az Életműdíj volt ilyen, amit végül ő is megkapott. Ezzel kapcso
szombat
15:30
Demeter Zsuzsa: Nem gyereknek való vidék (részlet) (Litera)
Szép koporsó, ugye, kérdi apám. Nem olyan cicomás. Egyszerű. Anyádnak is tetszene. Cserefa, sokat tart. A világos színűeken mindenféle díszítések voltak. Ez szebb, bizonygatja apám, mintha bármit is számítana. Biztosan számít. Anyámnak már aligha. – Novemberben jelenik meg a Litera nyílt pályázatának győztese, Demeter Zsuzsa első kötete. A Nem mond
péntek
22:38
Az iPhone Duo egyhetes tesztje hasznos külkijelzőt, de zsanér menti hibákat hozott (Litera)
Egy hét használat után frissített teszt: az iPhone Duo külső kijelzője praktikus rövid műveletekhez, kinyitva pedig kényelmes a multitasking és a videónézés, a Touch ID és az Apple Watch feloldás jól működik. Néhány készüléknél zsanér menti kijelzőhibát jelentettek, a kamerák közepesek, és nincs teleobjektív.
péntek
15:30
Közülük kerül ki a Karakter első novellapályázatának győztese, indul a közönségszavazás (Telex)
A beérkezett 1510 szövegből az itt olvasható 10 valamelyike nyeri a fordulópont témájú pályázatunk fődíját. A zsűri november 7-én hirdet győztest, és addig a közönség is kiválaszthatja a kedvencét.
péntek
9:03
Szívszorító utolsó interjú: Patrick Stewart még betegen sem volt hajlandó visszavonulni (Blikk)
Az egész filmvilágot megrázta Patrick Stewart, a Star Trek és az X-Men-filmek legendás színészének halála. Az Alzheimer-kórral és a Lewy-testes demenciával küzdő Grammy-díjas világsztár 86 évesen az otthonában hunyta le örökre a szemét, szerdán, hosszú évtizedekig tartó, gyönyörű karriert hátrahagyva. A hollywoodi ikon utolsó interjújában is egyért
péntek
8:15
Új cégvezetője lett a Sziget fesztiválnak (Librarius)
Vezetőváltás és strukturális átalakulás történt a Sziget fesztivál szervezőirodájának élén. Kádár Tamás tizenöt év után átadja a cégvezetői tisztséget Filutás Annának.
péntek
0:13
Rutkai Bori: Biztonságot ad, hogy velem vannak a mesék (Telex)
Egy sárkány, aki az Alagútba költözik, egy Borbála nevű lidérc és egy őrületesen bátor könyv, amiből kiderül, miért járunk jól vele, ha bekenjük az életünket az elszabadult csodák közé.
csütörtök
14:55
Nordletics App Review 2026: Miért ez a legjobb app otthoni edzéshez? (rtl.hu)
Az edzőtermi bérletek drágák. Az otthoni edzés gyorsan unalmasá válik. A legtöbb fitneszapp pedig véletlenszerű edzéstervet ad, a többit meg rád hagyja. Ha ez ismerős, akkor ezt a Nordletics app-értékelést neked írtuk.
csütörtök
12:14
Rövid láncra kötve, étlen-szomjan tartotta a kutyáit, az egyik állat bele is pusztult (SzMo)
Letöltendőt kapott a drégelypalánki állatkínzó.
tegnap
23:51
Hannes Böhringer: Egyaránt (Litera)
A mérlegnek mozognia kell ahhoz, hogy pontos legyen. Az észrevehetetlenségig ingadozik a nullpontja körül. „Hintázunk”, írja Montaigne. Ingadozunk. Sok a hang és a vélemény. Kinek van igaza? Mi érvényes? Mi marad a vonal alatt? – Hannes Böhringer írása Tillmann J. A. fordításában.
tegnap
13:45
A visszavágó: Csobot Adél a soha nem látott unokatestvérével futott össze Barcelonában (Blikk)
Csobot Adél számára váratlan családegyesítéssel járt A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! újabb adása, Barcelonában ugyanis egy olyan rokona várta, akiről addig nem is tudott.
tegnap
10:27
Kiderült! Ekkor tér vissza Borbás Marcsi a képernyőre: ő lesz a műsorvezető első vendége (Blikk)
November 8-án, vasárnap 17:40-kor indul Borbás Marcsi új műsora, A kertem konyhája a TV4-en. Az első epizódban Marcsi az őrségi kertjébe kalauzolja a nézőket, ahol a nyár gazdag termései kerülnek a középpontba. A frissen szüretelt zöldségekből rakott patisszont készít, miközben első vendégével, Szende Gabi fermentálásoktatóval a tartósítás hagyomán
hétfő
15:51
Folytatódik a bosszúhadjárat: újabb szakembert rúgtak ki azonnali hatállyal (Demokrata)
Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban.

Kereső

Keresés a weben, katalógusban, hírkereső, játékkereső: